MACIARC kampány

Az ARC nem szimplán egy köztéri kiállítás, hanem egy olyan képkulturális – már komoly hagyománnyal is rendelkező – esemény, ahol a vizualitás közérthető eszközeivel nyilvánulhat meg bárki, szabadon.

2017-ben a MACI – Magyar Civilszervezetek és az ARC, a MagNet Civil Kapcsolatok Program együttműködésével és támogatásával ismét külön felhívással szólította meg a civilszervezeteket és az ügynökségeket. A MACIARC keretében a zsűri által kiválasztott 12 szervezet óriásplakáton mutathatja be tevékenységét és társadalmi hasznosságát a nagyközönség számára. A kiírók úgy vélik, létfontosságú, hogy a civilszervezetek minél nagyobb társadalmi megbecsülést kapjanak.

A Magyar Rett Szindróma Alapítvány által készített plakát a társadalom egyik legkiszolgáltatottabb csoportját mutatja be. A halmozottan sérült, ritka beteg gyermekek és családjaik problémáira hívja fel a figyelmet, tágabb értelemben a közös élményekre alapozva az egymás iránti elfogadást, a toleranciát, az empátiát kéri a társadalom tagjaitól. E gondolatok aktualitását egy közelgő esemény, a Rett-szindróma októberi világhónapja is erősíti, mely alkalomból számos szakmai és jótékonysági rendezvényt tartanak az egész világon.