„Erős és gyönge” jótékonysági előadás


A Magyar Rett Szindróma Alapítvány P’ART művészeti programjának első rendezvénye. 
Időpont: 2014. április 29. 19 óra, helyszín: Átrium Film–Színház 
Fellépő énekesnők és színészek: Bíró Eszter, Csemer Boglárka (Boggie), Jónás Vera, Palya Bea, Pátkai Rozina, valamint Bartsch Kata és Nagy Zsolt. Műsorvezető: Winkler Nóra. Közreműködők: Födő Sándor, Hámori Máté, Mogyoró Kornél, Nikola Parov, Sebestyén Áron, Tóth Mátyás, ifj. Tóth Pisti. Zenei rendező: Födő Sándor. Rendező: Seres Tamás

A jótékonysági est gondolatát Darvasi László sorai ihlették. Így leszel című verse egy, az alapítvány 2013-as „Közelebb…” elnevezésű kampánya során készült fotóhoz íródott. Ki erős és ki gyönge, ki az, aki gyámolításra szorul, és ki az, aki erőt ad másoknak? Az est főszereplője, egy anya mondja el történetét, melyben vissza-visszatérnek ezek a gondolatok. Miközben sérült kislányáról mesél, egyszerre szembesít bennünket saját erőnkkel és gyengeségeinkkel, sebezhetőségünkkel is. 
A női szálon haladva a nem mindennapi koncerten öt olyan énekesnő lépett fel együtt egy műsorban, akik – külön erre az alkalomra válogatott – dalaikban hasonló gondolatokat fogalmaznak meg. Egyszerre erősek, mennek előre a saját útjukon, ugyanakkor nem félnek megmutatni érzelmeiket, olykor bizonytalanságaikat. Mint a történetét elmesélő anya. Az erre az alkalomra kitalált család történetét két kiváló színész adta elő. A történetben szereplő pár a Rett-szindrómával élő kislányok családtagjainak elbeszéléseiből született, az ő valódi mindennapjaik, küzdelmeik, örömük, bánatuk állt össze egy közös mesévé, melynek minden mosolya és könnye igaz.

A koncertet közös fotózások előzték meg, ahol egy-egy Rett-szindrómás kislány találkozott egy-egy énekesnővel próba közben. Ezek a találkozások fontosak voltak a művészek számára, hiszen személyes kapcsolatba kerültek azokkal a sérült gyerekekkel, akiknek segítenek. A kislányok különösen meghitt kapcsolatban állnak a zenével, így a próbán elhangzott dalok, hangok révén hamar összebarátkoztak egymással. Az elkapott pillanatok örömöt, kíváncsiságot, elfogadást, nyugalmat sugároznak.
Az alapítvány a Rett-szindrómával élő lányokat és családtagjaikat segíti 1995 óta. PART (Program A Rett-szindrómás lányok Támogatásáért) elnevezésű szakmai programja mellett 2014 tavaszán elindította a programot támogató művészeti projektjét, a P’ART-ot is. Az alapítvány tudatosan választotta azt az utat, hogy potenciális támogatóinak figyelmét a művészet és a művészek segítségével igyekszik felkelteni a sérült emberek iránt. A jótékonysági koncert a P’ART első rendezvénye.