Tavaly nyár óta vártam már ezt a hetet, ugyanis a tavalyi táborról egy sajnálatos baleset miatt lemaradtam. Már május elején izgatottan figyeltem napi szinten az alapítvány honlapját, olvasható-e valamilyen hír az idei táborról. Mikor június 30-án olvastam, hogy lehet jelentkezni a táborra, azonnal kitöltöttem a jelentkezési lapot, és elküldtem.

Hihetetlenül boldoggá tett, hogy Viki segítője lehettem. Tavaly vigyáztam már rá, ezért úgy gondoltam, hogy nem lesz annyira nehéz vele ez a hét. Tavaly is volt epilepsziás rohama, mikor vigyáztam rá, és mivel tudtam, hogy nem egyedül kell majd megoldanom, ha ilyen gond lesz, és elsősegélyt is tanultam, úgy gondoltam, fel vagyok készülve egy esetleges rohamra is. Utólag kiderült, tévedtem…

A tábor előtt július 31-én volt egy felkészítő nap Budapesten, ahol a segítők megismerkedhettek egymással, bemutatták a lányokat, néztünk kisfilmeket. Volt, aki ott is aludt.

Augusztus elsején reggel tíz órakor indultunk Budapestről, busszal. 13 órára terveztük az érkezést, ám az útfelújítások és a kötelező háromnegyed óra pihenő miatt 17 órára értünk oda. Aznap már csak lepakoltunk, mentünk vacsorázni, beszélgettünk egy kicsit, megismerkedtünk, majd megfürdettük a gyerekeket, és elmentünk lefeküdni.

Viki hajnali négy órakor aludt el, feltehetően a helyváltozás és az időeltolódás zavarhatta meg, bár csak egy órával volt több, mint itthon. Rosszul érintett, mert azt mondták, hogy jó alvó. Magamban kerestem a hibát, éjféltájban melléfeküdtem, mivel otthon is az édesanyja mellett szokott aludni, de ez sem segített. Próbáltam aludni és figyelmen kívül hagyni a nyöszörgéseit, de nem ment. Másnap azzal nyugtattam magam, hogy biztos az új hely miatt volt, az ágyak sem voltak a legkényelmesebbek, majd  második éjszaka biztosan alszik...

Reggel nyolc órakor már ébren volt. Megfürödtünk, majd mentünk reggelizni, tíz órakor pedig kezdődött a kutyaterápia. A lányok labdát dobáltak Gyurmának és Sophie-nak, megsimogatták az állatokat, Gyurma megszaglászta őket, ezek mind a lányok érzékelését fejlesztették. Persze egy hét intenzív terápiától még nem változik meg a világ, ez arra volt jó, hogy újfajta ingerek érték a lányokat.

Zeneterápián a mozgás- és ritmusészlelésüket aktivizáltuk azzal, hogy gyorsabb, illetve lassabb zenékre ringattuk őket, dülöngéltünk velük. Csörgőkkel, dobokkal is játszottunk, a lassabb zenére csak simogattuk a dobot, a gyorsabbra pedig ütögettük is a lányokkal. A terápia vége felé minden alkalommal buborékot fújt Bori a lányoknak, természetesen ezt is zenére, illetve szivárvány ejtőernyőt is használtunk.

A kutya- és zeneterápia keddtől csütörtökig tartott. Kedden délelőtt a kicsik voltak kutyaterápián Gyurmával és Timivel, míg a nagyok zeneterápián Borival, délután pedig a kicsik voltak zenén, és a nagyok kutyán. Másnap fordítottunk a sorrenden. A csütörtöki terápián pedig mindkét kutyus jelen volt. Kedden a délutáni terápiák után pudingot is készítettünk a lányokkal, szerdán pedig elmentünk fagyizni.

Számomra a szerdai és csütörtöki nap volt a legnehezebb, ugyanis ebben a két napban folyamatosak voltak Vikinél a kis rohamok. Reggelizni egyik nap sem nagyon szeretett volna, mindig csak két falatot tudtam neki adni, ez is lelkiismeret-furdalást okozott, ám megnyugodtam, mert ebédet és vacsorát rendesen evett.

Pénteken és szombaton délelőtt elmentünk a helyi strandra. A lányok nagyon élvezték, egész végig a vízben lubickoltak. Pénteken este nem a szálláson vacsoráztunk, hanem elmentünk pizzázni, utána pedig hazaérve a Jégvarázs című mesét nézték a gyerekek, szombaton pedig a Pocahontas-t.

A segítők és a szervezők minden este összeültek egy-egy szakmai megbeszélésre, miután a lányok elaludtak. Nemcsak a napi történéseket beszéltük meg, hanem különféle dolgokról is szó esett, továbbá kártyáztunk is, ami nagyon jó volt, mert ilyenkor kicsit mi is kipihenhettük a napi fáradalmakat, elengedtük egy picit a lányok miatti aggodalmainkat.

Ha lesz lehetőség rá, jövőre is fogok jelentkezni segítőnek, mert sok-sok élménnyel tértem haza.